Pszichológus magánrendelés a XI. kerületben

Címke: gyerekpszichológus XI.kerület

Tanulástechnika

Megfelelő tanulástechnika alkalmazásával jelentősen javitható a figyelem összpontosítása, a memória kapacitása, és fejleszthető a problémammegoldó gondolkodás.

Tanulástechnika, tanulásmódszertani tréning

Mi a figyelem?

Rengeteg információ ér minket folyamatosan, eközben pedig az agyunk azon dolgozik, hogy megkülönböztesse a számunkra fontos ingereket a lényegtelenektől.

Ha ez a folyamat sikeresen működik, a figyelem megfelelően fókuszált, tehát pont arra koncentrálunk, amire szeretnénk. Ha fáradtabbak vagyunk, vagy esetleg kevésbé érdekel minket a téma, amivel foglalkozunk, figyelmünk elkalandozik, szinte észre sem vesszük, máris máshol járnak a gondolataink. Hasonlóan nehéz az összpontosítás, ha betegek vagyunk, vagy épp rossz a lelkiállapotunk, esetleg szorongunk valami miatt. 

A figyelemzavar (ADHD), az egyéb nehezítő körülmények megléte nélkül is problémát okozhat a figyelem fenntartásában.

A figyelemzavar jelei:

  • Figyelmetlenség (pl. feladatmegoldás során, vagy beszédhelyzetben)
  • Szétszórtság (tárgyak elvesztése, elhagyása)
  • Csapongás (könnyen elterelhető a figyelem)
  • Körülményeség (nehézkes önszervezés)
  • Felszínesség, kapkodás (pl. a megfigyelés vagy a feladatmegoldás során)
  • Feledékenység (megfeledkezés az elvégzendő feladatokról)

A figyelemzavart gyakran kíséri hiperaktivitás illetve impulzivitás is. A tanítók ilyenkor azt látják, hogy a gyermek nyugtalanul ül a padjában, sokat fészkelődik, nehézséget okoz számára az önálló munka. A tanórákon gyakran viselkedik türelmetlenül, nem várja meg, amíg a tanár befejezi a mondandóját vagy végigmondja a kérdését, hanem hamarabb bekiabálja a megoldást. Az is előfordulhat, hogy  engedély nélkül elhagyja a helyét, bebújik a pad alá vagy rohangál a teremben, miközben az osztályban tanulók többsége nyugodtan ül és dolgozik. 

Hogyan küzdhetők le a tanulási nehézségek

A szülő és a gyermek számára egyaránt fontos a tisztánlátás. Ha időben kiderül, hogy milyen probléma áll a gyengébb tanulmányi eredmények vagy a fegyelmezetlen magatartás mögött, hatékonyabban lehet elkezdeni dolgozni a nehézségek leküzdésén.

Kisiskolás korban sokat segíthetnek ebben a gyermeket tanitó pedagógusok, akik megoszthatják tapasztalataikat a szülőkkel és pontos jellemzést tudnak adni a gyermek órai viselkedéséről. 

Az otthoni felkészülés során, már a kezdetektől érdemes a szülőnek nyomonkövetni a házi feladatok elkészítését és segíteni a gyermeket “megtanulni” tanulni. Ha a gyermek megfelelő támogatást kap a környezetétől, hamarabb válik önállóvá, tanulmányi sikerei pedig önbizalommal töltik el.

Miben segít a tanulástechnika tréning?

A tanulástechnika tréning során a gyermekek bevált tanulási módszereket sajátíthatnak el, melyeket később önállóan is alkalmazni tudnak a mindennapi iskolai felkészülésük során.

Az  ötalkalmas tanulás módszertan tanfolyamon a gyerekek személyreszabott, a tanulási nehézségeikhez illeszkedő technikákat, “trükköket” tanulnak. Önbizalommal tölti el őket a személyes sikerélmény megtapasztalása, azokon a területeken, ahol korábban többnyire kudarcban volt részük.

Kapcsolatfelvétel:

Gyermekpszichológus magánrendelés, Budapest, XI.kerület, Gazdagrét, Frankhegy utca 9.

Kálmán Judit, pszichológus

Az autogén tréning bemutatása

Az autogén tréning (AT), bárki számára könnyen elsajátítható és önállóan alkalmazható relaxációs technika. Az autogén tréning segítségével gyermekek és felnőttek egyaránt hatékonyan képesek csökkenteni a napi stresszintjüket, és élvezhetik a relaxáció szorongáscsökkentő hatását.

Az AT során, fokról-fokra ellazítjuk a különböző izmainkat és testrészeinket, majd ebben az ellazult állapotban pihenünk 8-10 percen keresztül. A relaxációs technika napi, rendszeres gyakorlásával csökkenthető a feszültségszint, és megelőzhető illetve jól kezelhető számos lelki eredetű testi probléma.

Az autogén tréning, az egyéb relaxációs technikák többségétől eltérően, bárhol, bármikor gyakorolható, alkalmazható. 

Autogén tréning

A relaxáció hatásmechanizmusa

Minden ember képes az izomműködését valamilyen szinten irányítani, hiszen mozgásink, cselekedeteink ezen alapulnak. A relaxációs gyakorlat során a feszültségmentesítési folyamatot a vázizomzat ellazításával indítjuk el. A relaxáció legközvetlenebb hatása a megnyugvás, melyet a központi idegrendszer szintjén történő áthangolódás, nyugalmi szintre váltás eredményez.

A relaxáció során bekövetkező közérzetjavulást saját magunk idézzük elő. A befelé forduló figyelem és elmélyedés gyakorlása által fejlődik az önkontrollunk, illetve önbizalmunk és önálló döntésképességünk.

Gyerek relaxáció

Az óvodás- kisiskolás korosztály számára inkább az aktív relaxációs technikák alkalmazása ajánlott, melyek valamilyen mozgást, izomfeszítést iktatnak a relaxációs folyamatba. Ebben az esetben az izomtónus-szabályozás az életkori sajátosságokhoz jobban alkalmazkodó elem, a mozgás segítségével valósul meg.

Autogén tréning serdülő korban

Az autogén tréning tanulása 10 évesen már lehetséges, de a kezdés 12 éves kortól ideális, tehát az általános iskola 7.-8 osztályos tanulóinak már egyértelműen ajánlott.

A relaxációs technika tanulása fokozatosan végbemenő, heteken keresztül tartó folyamat, de már az első alkalmak során érezhető a jótékony hatása.

Kamasz korban az alábbi problémás területeken segít a relaxáció:

  • Stresszkezelés
  • Feszültségoldás
  • Vizsgára való felkészülés
  • Vizsgadrukk kezelése
  • Alvásprobléma enyhítése
  • Koncentráció fejlesztése
  • Önkontroll javítása
  • Önbizalom és önértékelés erősítése

Autogén tréning tanfolyam

A relaxáció tanulása heti rendszerességgel, egy alkalmat vesz igénybe. A találkozók közt eltelt időszakban a résztvevők az otthonukban, egyinélig, napi több alkalommal gyakorolják a tanultakat.

Az AT tanfolyam végezhető egyénileg és csoportos formában. Az egyéni relaxáció lehetőséget nyújt arra, hogy felfedhessük a lelki problémáink hátterében húzódó gyökérokokat, és megoldást találjunk ezekre. A relaxációs technika elsajátítását kísérő önismereti út segíti a kamaszok egészségés önbizalomának és önértékelésének kialakítását.

Jelentkezés autogen tréning tanfolyamra:

Gyermekpszichológus magánrendelés, Budapest, XI. kerület, Gazdagrét, Frankhegy utca 9.

Kalmán Judit, tanácsadó gyermekpszichológus, autogén tréning tanfolyam

Kamasz tanácsadás

A kamaszkor egy változásokkal és kihívásokkal teli időszak a fiatalok és családjuk életében. A serdülők jelentős testi és hormonális átalakuláson mennek keresztül, mely hatással van viselkedésükre, személyiségükre. Nem könnyű korszak ez, a szülők általában tartanak tőle.

A kamaszok egy része megrázkódtatások nélkül vészeli át ezt az időszakot, nem veszítik el az önbizalmukat és nem szorongnak a jövőtől. Sokan viszont elbizonytalanodnak magukban, nem taláják a helyüket, lázadnak környezetükkel szemben. A konfliktusok hevessége nagymértékben függ a személyiségüktől és a temperamentumuktól

Kamasz tanácsadás

A kamasz tanácsadás területei

  • Megnövekedett függetlenségi igény – A tekintélyszemélyekről való leválás
  • Zárkózottság – Csökken vagy teljesen megszűnik a szülő – gyermek kommunikáció
  • Saját szoba – Saját felségterületre való igény megjelenése.
  • Önállóság és felelősség kérdése
  • Kamaszkori hangulati ingadozások  – Múló rosszkedv, vagy depresszió?
  • A megfelelő hangnem megtalálása – Miért szemtelenek a kamaszok?
  • Táplálkozási zavarok – Anorexia és bulímia
  • Iskolai nehézségek – Elvárások és teljesítmény szorongás.
  • Számítógépés játékok, közösségi oldalak.
  • Hogy viselkedjen a szülő? – Korlátozni vagy megengedni?
  • Barátok – Mit jelentenek a barátok a serdülők számára?
  • Megküzdés vagy menekülés – Tudatmódosító szerek használata.

A kamaszok számára rendkívül fontos az elfogadó, bátorító családi és iskolai környezet, ugyanakkor, a legjobb szándék és maximális odafigyelés mellett is kialakulhatnak konfliktushelyzetek. A törékeny egyensúly felborulhat fokozatosan, szinte észrevétlenül, vagy szülőként úgy is érezhetjük, hogy egyik pillanatról a másikra.

Érdemes a kamaszkor konfliktusaira felkeszülni, az első intő jelekre felfigyelni, és ha szükséges, pszichológiai segítséget kérni. A kamasz tanácsadás lehetőséget nyújt a fiataloknak arra, hogy megfogalmazzák érzéseiket és megértsék a bennük zajló lelki folyamatokat.

Kapcsolatfelvétel:

Gyerekpszichológus magánrendelés, Budapest, Xl. kerület, Gazdagrét, Frankhegy utca 9.

Kálmán Judit, gyerekpszichológus, kamasz tanácsadás elérhetőségek