A pszichológus magánrendelés lehetőséget nyújt arra, hogy a tanácsot kérő új szemszögből tekintsen élethelyzetére, és szakember segítségével oldja meg az adott nehézséget.

Mikor forduljunk pszichológushoz?
Egyéni elhatározás
A segítségkérés alapvetően az egyén elhatározása. Külső szemlélő, legyen az családtag, barát, kolléga vagy szakember, nem dönthet ebben a kérdésben a másik ember helyett, ha az illető belátással bíró, egészséges, felnőtt személy.
Problémás személy a környezetben
Az is előfordulhat, hogy nem az kéri a pszichológus segítségét, aki a problémás viselkedést mutatja, hanem az illető közvetlen közelében élők vagy dolgozók az elszenvedői a konfliktushelyzetnek. Ebben az esetben ők szorulnak támogatásra és ők igénylik a változást. Gyakran kerülnek hasonló helyzetbe például a nárcisztikus személyek hozzátartozói.
Szenvedés nyomás
Támogatást többnyire az kér, aki az adott élethelyzetében tartósan rosszul érzi magát, úgynevezett “szenvedés nyomást” él meg, mindemellett pedig vágyat érez a javulás iránt. Rendelkezik kellő erővel és tettvággyal az elhatározáshoz, hogy kezébe vegye a sorsát, és helyreállítsa lelki egyensúlyát.
Tettvágy
Abban az esetben, ha az egyén olyan mély krízist él meg, hogy nincs ereje a segítségkéréshez, vagy nem képes reálisan tekinteni a problémájára, a közvetlen környezete támogathatja őt az elhatározásban és a megfelelő szakember felkutatásában. A pszichológus munkájának sikeréhez azonban nem elég, ha az illető környezete szeretné a változást, elendedhetetlenül fontos, hogy a tanácsot kérő egyén is motivált legyen.
Mekkora a baj?
Sokan úgy érzik, hogy még nem elég nagy a baj ahhoz, hogy segítséget kérjenek, még nem jött el a változtatás ideje. A halogatás hátterében gyakran a pszichológus munkájához társított tévképzetek vagy az előítéletektől való félelem is állhat. A gátló tényezők miatti késlekedés jelentősen ronthatja az egyén állapotát, és elmélyítheti a problémahelyzetet.
Nem szükségés kivárni, amíg nagy lesz a baj. Épp elegendő, ha az illető úgy érzi, egy ideje (mondjuk egy hónapja) valami nem stimmel vele. Nem tudja úgy élni a mindennapjait, ahogy korábban, nem képes a boldogság megélésére.
Intő jelek, ha NEM…
- képes örülni,
- érzi mások szeretetét
- tud szeretet adni
- képes boldogan belefeledkezni tevékenységekbe
- tud lelkesedni az élet dolgai iránt
- képes a pozitív kommunkikációra
- tud pozitív érzelmeket megélni
Ha valaki a fenti tüneteket tapasztalja magán, bizonyára úgy érzi, hogy életminősége romlott, hangulata nyomottabbá vált. Ha ez a folyamat tartós, a szervezetben pszichoszomatikus betegségek is kialakulhatnak. Ilyenkor már a test is jelzi a lélek baját.
Ha pszichológus segítségét szeretné kérni, az alábbi elérhetőségeken tudja felvenni velem a kapcsolatot:
Pszichológus magánrendelés felnőtteknek:
Konfliktuskezelés
A konfliktus természetes, elkerülhetetlen velejárója az életünknek. Legtöbbször nem is tudatosodik számunkra, hogy konfliktushelyzetben vagyunk.
Stresszkezelés
Szervezetünk stresszreakcióval reagál a megterhelő környezeti hatásokra. A hatékony stresszkezelés, a megfelelő alkalmazkodás és válaszadás képességét jelenti.
Szorongásoldás
A szorongás okozója egy homályos vagy rosszul felfogott fenyegetés. A szorongás leküzdése csak akkor lehetséges, ha sikerül megértenünk a bennünk lejátszódó lelki folyamatokat.
Karrier tanácsadás
A munkahelyi sikeresség nem pusztán a szakmai felkészültség függvénye. Egyéb készségekre is szükség van ahhoz, hogy a munkaerőpiacon sikeresek legyünk.
Elvált szülőknek
Hasznos tanácsok elvált szülőknek. Segítség abban, hogyan tudják fenntartani a családjuk szerető és védelmező egységét a gyermekek számára, a különválásuk után is.
Pszichológus magánrendelés felnőtteknek
KÁLMÁN JUDIT, PSZICHOLÓGUS – PSZICHOLÓGIAI TANÁCSADÁS FELNŐTTEKNEK
Cím: Budapest, XI. kerület, Gazdagrét, Frankhegy utca 9.E-mail cím: info@gazdagretipszichologus.hu