Gyakran fordul elő táplálkozási zavar kamasz korban, mely a hormonális és testi változásokkal illetve lelki és életmódbeli problémákkal is összefügghet.
A kamaszoknak eltérő a táplálkozási igényük, mint korábban. Más jellegű és mennyiségű élelmiszerre van szükségük a növekedéshez, és megjelenik az igényük arra, hogy akkor és azt egyenek, amihez éppen kedvük van.
A család megszokott étkezési rendjétől eltávolodva a kamaszok hajlamosak arra, hogy egészségtelen, rendszertelen táplalkozási szokásokat vegyenek fel.

A kamaszkori táplálkozási zavar megelőzése:
- Biztosítsunk gyermekünk számára a megfelelő minőségű élelmiszert (vitamindús, ásványi anyagokban és rostokban gazdag ételeket, gabaonaféléket, gyümölcsöket és zöldségeket, emellett pedig gondoskodjunk a szénhidrát, kálcium és fehérje utánpótlásról)
- Ügyeljünk arra, hogy kamasz gyermekünk továbbra is rendszeresen, napi négy alkalommal és válzozatosan étkezhessen.
- Ha nincs étvágya a gyermekünknek, ne eröltessük az evést, de törekedjünk arra, hogy ne válljon rendszerré az étkezések kihagyása.
- Ne maradjon el a reggelizés, gondoljuk át együtt, mi lenne az, amit reggelenként jóízűen fogyasztana.
- Hallgassuk meg, mit enne a gyermekünk, és olyan ételeket főzzünk, amiket a ő is szeret.
- Tartsuk meg a család közös étkezéseit, és kellemes hangulatban, megszokott időben ebédeljünk, vacsorázzunk együtt.
Táplálkozási zavar kamasz korban
Kamasz gyermekek szülei gyakran tapasztalhatják, hogy gyermekük sajátos étkezési szokásokat vesz fel, rendszertelenül vagy egészségtelenül étkezik. Mindez önmagában még nem étkezési zavar. Komolyabb problémára utaló jelek lehetnek azonban, ha ezek a furcsa szokások rendszeressé, és meghatározóvá válnak. A testsúly veszteség, romló egészségi állapot, az állandó fáradtság és a csökkenő koncentráló képesség szintén komoly intő jelek.
A táplálkozási zavar a viselkedési zavarok közé tartozik, és több fajtája van. A leggyakoribb a bulímia és az anorexia.
A bulímia
A bulímia jellemzője a koplalás és a falási rohamok váltakozása, mely már 12-17 éves korban megjelenhet. Sok kamasz lány szeretné megőrizni karcsú alakját, ezért fogyókúrázni kezd, vagy kihagy bizonyos étkezéseket. Amikor már nem bírja a koplalást, hirtelen rátörő éhségét úgy próbálja meg csillapítani, hogy mindent befal, amit csak talál. Ilyenkor mértéktelenül és gyakran titokban fogyaszt kalória vagy szénhidrátdús élelmiszereket, édességeket, sós ropogtatnivalókat. A kényszeres evés után fizikai rosszullétet és bűntudatot érez, ezért hánytatja magát vagy hashajtót vesz be, hogy megszabaduljon az elfogyasztott ételtől és ne hízzon el.
Bár a bulímiások testsúlya alig változik, nem elégedettek az alakjukkal. Sokszor kényszeres sportolásba kezdenek, hogy minél csinosabb, arányosabb alkatuk legyen.
A bulímiát fontos megkülönböztetni az evési kényszertől. Az utóbbi esetében a fiatal nem akarja kiadni magából a hatalmas mennyiségű elfogyasztott ételt, és testsúlya gyarapszik, míg a bulímiás fiatalé általában változatlan marad.
Az anorexia
Hasonlóan a bulímiához, az anorexia is elsősorban a tizenéves kamasz lányokat érinti, de sajnos az előbbinél veszélyesebb következményekkel járhat.
Az anorexia kóros fogyási kényszert jelent. Az anorexiában szenvedő fiatalok, akármennyire lefogynak, túlsúlysonak látják magukat. Elvesztik reális testképüket, és még soványabbak szeretnének lenni.
Folyamatos koplalásba kezdenek, melyet megszakíthatnak falási rohamokkal, amik után meghányatják magukat.
Az anorexia jellegzetes viselkedéses jelei:
- Bizonyos ételek elkerülése, undor,
- A korabban jellemzőnél kisebb étkű lesz a fiatal,
- Az ételek apró darabokra vágása,
- Hirtelen kezdődő koplálás,
- Nem vesz részt a családi etkezéseken, azt mondja, hogy már evett vagy nem éhes
- Kövérnek látja magát, élégedettlen a testsúlyával
- Kényszeresen méri a súlyát
- Alaposan ellenőrzi az ételek kalória tartalmát
A súlyosbodó anorexia egészségi és lelki tünetei:
- folyamatos fogyás,
- hajhullás, vérszegénység, menstruációs zavar
- csökkenő koncentráció
- faradtság, lehangoltság
- örömtelenség (csak a fogyásnak tud örulni)
- visszahúzódóvá válik
A kamaszkori táplalkozási zavar megelőzése
Mind a bulímia, mind az anorexia esetében a legfontosabb a megelőzés. Fontos, hogy a kamasz gyermek családja, barátai, illetve az iskolai környezete minél hamarabb felfigyeljenek az intő jelekre. Sajnos sokszor a fiatalok környezete elbagatelizálja vagy nem akar szembenézni a problémával és inkább megpróbál nem tudomást venni az első jelekről. A vékony testalkatot a kortársak csodálják, irigylik, szinte a legtöbb lány szeretne modell külsejű lenni.
A szülők sokáig nem gyanakszanak, ha gyermekük kihagyja a reggelit, hisz nekik sem mindíg jut idejük az ilyesmire. Bíznak benne, hogy az iskolai büfében tízóraizik, és a menzán megebédel majd. Gyakran előfordul, hogy délután négyig egy falatot sem, vagy csak egy kis gyümölcsöt vagy nasolnivalót kapnak be a kamaszok. Ha pedig délután összevesznek a környezetükkel, vagy rossz hangulatba kerülnek, az uzsonna vagy vacsora is könnyen elmaradhat.
Az étkezési zavar lelki okai
- Nyomott hangulat vagy depresszíó
- Megoldatlan problémák
- Szorongás
- Magányosság érzése
- Túlzott maximalizmus
- Megfelelési kényszer
- Reális célok hiánya
- Felborult életritmus
A táplálkozási zavar gyógyítása
Sokszor hónapokon, vagy éveken keresztül rejtve marad a kamaszok hozzátartozói előtt a probléma súlyossága, és csak akkor ijednek meg, amikor már nagy a baj.
Az anorexia és a bulímia súlyos betegség, kezelése szakértelmet igényel. Orvos, pszichológus és pszichiáter illetve dietetikus tanácsadó közösen segítik a betegeket a felépülésben, és az eredeti életükbe való visszatérésben.
Kálmán Judit, pszichológus magánrendelése
Cím: Budapest, XI. kerület, Gazdagrét, Frankhegy utca 9.
Időpont egyeztetés:
Telefonon: +36 70 254 5482
E-mailben: info@gazdagretipszichologus.hu
0 Comments
2 Pingbacks